A negyedszáz vizsgált ország közül 13 nyugati vagy angolszász ország tekintetében elég egyértelmű a szakadék bizonyos kérdésekben az orosz-ukrán háború kapcsán – derült ki a YouGov-Cambridge felméréséből, amelyet a Guardian szemlézett.
A felmérést augusztus 24. és szeptember 22. között végezték, és főkövetkeztetésként azt vonták le, hogy az említett tizenhárom országból tízben a megkérdezettek tekintélyes aránya nem lenne hajlandó engedményeket tenni Oroszországnak a harcok befejezéséért, sőt támogatja a Moszkvával szembeni katonai és gazdasági intézkedések fenntartását vagy akár fokozását. Mindez igaz a franciákra, németekre, svédekre, dánokra, spanyolokra, lengyelekre, britekre, amerikaiakra, ausztrálokra és a kanadaiakra.
Azonban van három ország, amelyiknél egészen más a helyzet: ez lenne Magyarország, Olaszország és Görögország.
Míg a kérdésre, hogy a NATO túl sokat tesz-e Ukrajna megsegítéséért a három leg-ukránpártibb országban 7 százalék válaszolt igennel, az olaszoknál, a görögöknél és a magyaroknál viszont 22 százalék, 23 százalék és 31 százalék volt az arány.
Az oroszokkal szembeni szankciók támogatottsága is jóval alacsonyabb volt hazánkban
(32 százalék), bár a görögök előztek minket (37 százalék).
Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetőjének írása a Makronómon. Mindenki ismer példát a helytelen gyermeknevelésre. Számomra a legmegdöbbentőbb ilyen, amit hallottam egy két fiúgyermeket nevelő családé. A nagyobb srác rendszeresen verte a kisebbet, mire az apjuk válasza az volt, hogy jól elverte az agresszív kölköt. A nevelési módszer hatékonysága borítékolható volt.
A nehézfegyverek küldését a magyarok és a görögök alig ötöde támogatta (ez az arány a három „legharciasabb országban – Franciaországban, Nagy-Britanniában és Lengyelországban – a 44,57 és 65 százalék volt).
Engedményekre is hajlandóbb volt az említett három ország közvéleménye, a Krím feletti orosz szuverenitás elismerésében
– akár a megszállt területek orosz feladásának hiányában is – a görögök jártak élen 31 százalékkal, utána a magyarok 28, az olaszok 23 százalékkal következtek.
Az is izgalmas kérdés volt, hogy kinek milyen szerepe van a háborúban: a görögök 43 százaléka úgy vélte, Kijev náci szimpatizánsok kezében van, a magyarok 41 százaléka szerint pedig a Nyugat Ukrajnából próbálta fenyegetni Oroszországot. Ugyanakkor még ebben a két országban is elsősorban az oroszokat okolják a háborúért (37 és 35 százalék), még ha alacsonyabb arányban is, mint a többi vizsgált országban, és még ha többen is, mint amennyien a Nyugatot tartják vétkesnek.